from Ninaa • minden, ami én vagyok
Gondolatok, élménybeszámolók, vélemények, tagek és ajánlók
Bejegyzések Review Rólam Oldal

Megérkeztem a #RoadToKingdom második és harmadik részének az áttekintésével, aminek a témája a Song of King lett. Az első kört ugye a The Boyz banda nyerte meg így ők dönthették el a második kör sorrendjét, ami a következő lett: ONEUS, TOO, VERIVERY, Golden Child, ONF, Pentagon, The Boyz.

A csapatok ilyenkor nagyon rimánkodnak azért, hogy ne az első helyre tegyék őket. Mindenki hátra szeretne kerülni, bár meglepő módon a ONEUS kezdeni akart, ami elmondásuk szerint azért jó, mert így emlékezni fognak rájuk.

Arra gondoltam, hogy jó lenne elsőnek vagy utolsónak lenni. Úgy gondolom, hogy ez lehet a legemlékezetesebb. Megnyitjuk a showt egy hatalmas robbanással.

Tehát így kiderült, hogy a második adást a ONEUS fogja nyitni. A banda a H.O.T. nevezetű old-school hiphop csapat Warrior’s descendant című számát dolgozta fel. Ők 1996-ban debütáltak az SM Entertainment alatt és 2001-ben oszlottak fel.

A ONEUS valami olyat hozott vissza, amit a fiatalabb generáció már valószínűleg elfelejtett és ezt a saját stílusukban tették. Olyan jól értelmezték a dalszövegeket, táncukon keresztül ábrázolták az üzenetet és olyan volt az egész, mintha egy filmet néztünk volna. Azok a repülő harci jelenetek és az összes kellék… annyira kreatívak voltak. A koreográfia elképesztően jó volt, a mai elvárásoknak megfelelően lettek beleépítve elemek. Kimaxolták, amit ki lehet. Nagyon erős nyitás volt, ahogy ezt ők is akarták, amikor elsőként szerettek volna színpadra lépni. Felrobbantották az egész showt!

Amikor először láttam a produkciót úgy voltam vele, hogy nehéz lesz felülmúlni. Aztán jöttek a többiek..

A következő banda a TOO volt, akik a TVXQ csapattól választották a Rising Sun című dalt, ami egy 2005-ös szám. A TVXQ egyébként 2003-ban debütált a Hug című zenéjükkel, ekkor még öten alkották a csapatot, mára már csak ketten maradtak.

A TOO változtatott a koreográfián, de mégis az apróbb elemek a TVXQ-ból benne maradtak. Természetesen egy keményebb verzióját hozták el és rengeteget alakítottak a dallamán, amitől modernebb lett és a banda ezzel nálam tökéletesen tarolt. A közepén a vokál fenomenális volt, nagyon hasonlított az eredetihez, szóval tényleg baromi ügyesek voltak, máris felülmúlták azt, amit a ONEUS hozott. Amennyire át volt alakítva az egész előadás, annyira hasonlított a TVXQ-ra, hiszen szinte minden klasszikus elemet megtartottak az eredetiből, de éppen annyi fordulatot is raktak bele, hogy kitűnjenek. A nap ábrázolása egy fantasztikus megoldás volt, imádtam.

Nehéz lesz a döntés, már most látom. A TOO mindent beleadott, látszott rajtuk, hogy harcolnak azért, hogy feljebb kerüljenek a ranglistán és szerintem sikerülni is fog nekik. Nagyot alkottak, véleményem szerint rookie bandaként ez történelmi volt.

A következő csapat a VERIVERY volt és egy Seventeen, 2015-ben kiadott Mansae feldolgozással léptek a színpadra. Ez a zene önmagában is nagyon erős, könnyedén összefonódik a hip-hop és a pop dallam között és a koreója is nagyon pazar, tehát a VERIVERY is egy nehéz számot választott.

Az elején egy kis történettel kezdtek, ami egészen találó volt. Elegáns volt, belevittek egy kis szexiséget és modernebb is lett, bár a szám maga eleve az volt, szóval kevés pluszt tudtak hozzáadni. Emellett a Seventeen cukiságát is belerakták, ami nagyon jól állt a VERIVERY-nek. Szerény véleményem szerint viszont ennél többet is ki lehetett volna belőle hozni, az előző csapatok sokkal jobban beleadtak apait-anyait és megpróbálták az eredetit felülmúlni és bevallom őszintén, szerintem sikerült is, míg a VERIVERY sajnos alul maradt. Lehet másik dalt kellett volna választaniuk?

A következők a sorban a Golden Child fiúk voltak, akik SHINHWA – T.O.P. (Twinkling Of Paradise) című dalát dolgozták fel. A hat tagból álló SHINHWA 1998-ban debütált és a mai napig zenél. Legutóbbi megjelenésük a Kiss Me Like That volt. A banda tagjai már 40 évesek, de még mindig előszeretettel adnak ki újabb dalokat.

A Golden Child előttük tisztelgett és egy gyönyörűen kidolgozott, mesébe illő történettel kezdett, ami fantasztikus volt. Szerettem benne az új dolgokat, nagyon tetszett a ruhájuk is és az is nagyon szép gesztus volt, hogy megtartották a mozdulatok többségét. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy saját magukat vagy újabb dolgokat nem raktak az előadásukba, hiszen a maguk stílusára formáltak és olyan dolgokkal dobták fel, ami szintén beleillett a kompozícióba. Szépen kidolgozták és felépítették, ami által ismét egy fantasztikus előadást kaptunk. Nagy kedvenceim lettek ebben a fordulóban.

Az ötödik és egyben a második rész utolsó előadója az ONF banda volt, akik egy SHINee számot, az Everybody-t dolgozták fel. Az öt tagú banda 2008-ban debütált és töretlen volt a karrierjük, de 2017-ben az egyik tag Jonghyun öngyilkosságot követett el és emiatt a csapat és rajongói is összetörtek, de nem oszlottak fel. Az ONF valószínűleg így szeretett volna tisztelegni a csapat és elvesztett barátjuk előtt (aztán lehet csak én gondolom így).

Az egész dalt a saját stílusukra formálták, de az alap koncepcióból is hagytak meg elemeket. Rengeteg új dolgot tettek az átdolgozásukba, ezzel természetesen a táncrészek is nehezebbek lettek az eredetinél, de a refrén és a legtöbb szóló rész mégis megmaradt, ami miatt lett nagyobb sikere. Erőteljes volt és örültem, hogy vittek bele egy adag őrültséget és szexiséget. Nagyszerű előadás volt.

A harmadik részt a Pentagon kezdte, mint utolsó előtti fellépője a fordulónak és a Block B-től választották a Very Good című számot. A Block B még 2011 áprilisában debütált hét tagú bandaként. 2018-ban a leader, Zico elhagyta a csapatot és szóló karrierbe kezdett.

Már a legelején láttam, hogy egy nem mindennapi előadásnak leszünk szemtanúi, a fiúk nagyon erőteljesen kezdtek, ami ehhez a dalválasztáshoz elengedhetetlen. Tetszett, ahogy változtattak a zenei alapon, de ez is egy olyan zene volt, aminek az eredetijéhez vétek hozzányúlni. Nagyon jól összehozták azokat az elemeket, amik nem hiányozhatnak ebből a számból, így lett eléggé cuki és mégis rosszfiús, aztán a szexiséget és az őrültséget is belecsempészték, ami tényleg olyan eleme a zenének, ami nélkül üres lenne. Nagyon ügyesek voltak a srácok, a többi csapat tagjainak is leesett az álla.

Az utolsó fellépő a The Boyz volt, akik a SHINee banda egyik tagjának Taemin-nak a Danger című dalát választották. A fiatal tehetség 2014 augusztusában debütált szóló előadóként, persze emellett még mindig a SHINee tagja.

A srácok nagyon ügyesen megoldották, hogy szóló performanceből egy banda előadást készítettek. Taemin egyébként is olyan előadó, akit szinte lehetetlen utánozni. Talán mondhatnánk azt rá, hogy ő a koreai Michael Jackson hangilag és mozgásban is. Viszont egy nagyon brutál előadást láthattunk a fiúktól, remek összhangban voltak, jól állt nekik a dal, a plusz elemek, amiket beleépítettek és nagyon feldobták az alap zenét. Nagyon örültem, hogy az eredeti táncmozdulatok mellett megjelentek azok a menő mozdulatok, ugrások, ami miatt mindenkinek leesett az álla. Egyszerűen minden passzolt, elképesztőek voltak. Nagyon kezd kirajzolódni a nyertes csapat. Szerintetek is?

Amint vége lett a fellépéseknek, jöhettek a szavazások. Ebben a részben is a fiúk voksolhattak egymásra, egyénenként, amit összesítettek és így a következő lett a második forduló sorrendje:

1. The Boyz
2. Pentagon
3. ONF
4. TOO
5. Golden Child
6. VEVIVERY
7. ONEUS

Az én sorrendem ebben a körben:
1. TOO
2, The Boyz
3. Golden Child
4. Pentagon
5. ONF
6. ONEUS
7. VERIVERY

Nekem a TOO előadása örökre a fejembe ékelődött. Rookie bandaként valami fenomenálisat alkottak, nem is hiszem el, hogy még csak pár hónapja debütáltak. Aztán a The Boyz is hasonlóan hatott rám, mint a TOO és csak egy kicsin múlott, hogy őket tegyem a saját rangsoromban is első helyre. A Golden Child gyönyörű előadása viszont biztos volt, hogy a két banda után fog jönni és a Pentagonnak is az első négyben volt a helye. Mindent beleadtak és csak az ízlésünk szabhatja meg, hogy ki hova kerüljön. Az ONF és a ONEUS bár nagyon tetszett, de nem tudta felülmúlni az előttük lévőeket. A VERIVERY viszont szerintem nagyon alul maradt a többiekkel szemben.

A következő forduló témája a “My song” lett, azaz az én dalom. Ezzel a csapatnak egy olyan zenét kell választaniuk a saját repertoárjukból, amit még jobban saját magukéra formálnak. Talán a TOO-nak lesz itt nehéz dolga, hiszen ők nemrég debütáltak, körülbelül két hónapja, szóval, hogy miből választanak.. arra nagyon kíváncsi leszek. A sorrendet, ahogy a színpadra állhatnak szintén a The Boyz, azaz a nyertes csapat választhatta ki és ez lett a végső felosztás:

1. Pentagon
2. ONF
3. Golden Child
4. ONEUS
5. VERIVERY
6. TOO
7. The Boyz

Jövő héten ismét egy újabb review-vel jövök. Kíváncsi vagyok a Ti véleményetekre is, írjátok meg kommentben, ha gondoljátok. Ha valamit nem írtam jól, szívesen olvasom a javítást, csak megkérek mindenkit, hogy normálisan írja meg véleményt. Egyébként majd a végén megpróbálom összeadni, hogy nálam melyik banda győzött volna.

Csóközön,
Ninaa

2020. 05.14., Ninaa
0 comments

Hagyj üzenetet / Send message










Moderátori jóváhagyás szükséges a komment megjelenéséhez!